Csodálatos évkezdet, 65 érem Gödöllőn

Népes mezőny, 24 klub 352 versenyzője vett részt a III. MATE-GEAC Kupán hétvégén Gödöllőn, a Városi és Térségi Uszodában rendezett versenyen, amelynek célja az ob szintidők teljesítése és a versenyrutin megszerzése volt első számú feladata. A mieink is népes csapattal, 27 versenyzővel indultak a viadalon (sajnos a korábban nevezett Spisák Bence betegség miatt végül nem tudott a rajtkőre állni), és fantasztikusan szerepeltek.

22 klub tudott érmet nyerni, a mieink 22 arany-, 19 ezüst- és 24 bronzéremmel végül 65 érmet szerezve – az abszolút első BVSC-Zugló mögött – a második helyen végeztek az éremtáblán, ami fantasztikus eredmény. Tehetséges fiataljaink remekelt. 167 rajtnál szurkolhattunk a mieinknek, 110 alkalommal fordult elő, hogy valamelyik versenyzőnk a döntőbe jutott. Húsz versenyzőnk nyert minimum egy érmet. Közülük is kiemelkedik Decker Panni, aki hatszor indult, hatszor lett a leggyorsabb. Cseket Máté négy arannyal és egy ezüsttel, Drommer Lili is öt éremmel, közte három arannyal zárt. Nyári Hanna hatszor állt fel a dobogóra, ahogy Spisák Máté is. Udvard-Molnár Esztert ötször szólították az éremosztásnál. Az összes versenyzőnk remekül versenyzett, így természetesen mindenkinek az eredményét közzé tesszük az alábbiakban.

Érdemes összegezni az AQUA-pontverseny eredményeit is. Ebben Koncz Márton a 2008-as születésűek között 698 ponttal az első helyen áll. Cseke Máté (2011) 524-gyel, Spisák Máté 480-nal a harmadik. Drommer Lili a 2006-osok (632) között, Decker Panni pedig a 2017-es születésűek (313 pont) az első.

A nevek után a születési dátum, az arany-ezüst-bronz érmek száma. Vastagon a dobogót elért eredmények olvashatók. A legkisebbeknél csak időfutamokat rendeztek, amiket külön jelöltünk.

Ábrahám Amália (2012) 0-2-2

100 m női gyors: 2. 01:03.35; 100 m női pillangó: 3. 01:11.09; 200 m női gyors: 3. 02:19.56; 50 m női pillangó: 4. 00:31.72; 50 m női gyors: 2. 00:29.47.

Boczonádi Anabell (2015) 0-0-0

50 m női mell: 18. 01:02.61; 100 m női gyors: 24. 01:40.41; 200 m női vegyes: 21. 04:06.93; 50 m női pillangó: 5. 00:48.45; 100 m női hát: 16. 01:52.05; 100 m női mell: 10. 02:11.63; 50 m női gyors: 19. 00:45.76.

Cseke Máté (2011) 4-1-0

200 m férfi hát: 1. 02:18.77; 50 m férfi hát: 1. 00:29.83; 200 m férfi gyors: 7. 02:12.67; 50 m férfi pillangó: 2. 00:28.66; 100 m férfi hát: 1. 01:05.65; 50 m férfi gyors: 1. 00:26.56.

Csincsák Claudia (2012) 1-0-2

400 m női gyors: 4. 05:03.74; 100 m női gyors: 4. 01:05.97; 100 m női pillangó: 10. 01:22.80; 50 m női hát: 1. 00:34.17; 200 m női gyors: 5. 02:22.60; 100 m női hát: 3. 01:12.63; 50 m női gyors: 3. 00:30.07.

Csincsák Dániel (2009) 0-1-0

400 m férfi gyors: 18. 04:36.00; 50 m férfi mell: 9. 00:33.52; 200 m férfi vegyes: 6. 02:18.91; 50 m férfi hát: 2. 00:28.34; 200 m férfi gyors: 7. 02:09.16; 100 m férfi mell: 7. 01:15.27; 50 m férfi gyors: 9. 00:26.18.

Decker Panni (2017) 6-0-0

Időfutam

200 m női vegyes: 1. 03:05.12; 50 m női pillangó: 1. 00:39.85; 100 m női hát: 1. 01:29.27; 200 m női hát: 1. 03:01.63; 100 m női pillangó: 1. 01:36.05; 200 m női gyors: 1. 02:57.33.

Dombrády Sára Erzsébet (2013) 0-1-0

400 m női gyors: 18. 05:28.45; 50 m női mell: 5. 00:42.33; 100 m női gyors: 11. 01:11.08; 100 m női pillangó: 5. 01:15.17; 50 m női pillangó: 6. 00:34.46; 400 m női vegyes: 8. 05:59.84; 200 m női pillangó: 2. 02:41.86.

Drommer Lili Eszter (2006) 3-1-1

400 m női gyors: 2. 04:32.74; 50 m női mell: 1. 00:35.45; 100 m női pillangó: 4. 01:04.19; 50 m női pillangó: 1. 00:28.62; 100 m női mell: 3. 01:23.71; 200 m női pillangó: 1. 02:23.20.

Drommer Benjámin (2011) 0-1-1

200 m férfi hát: 3. 02:29.74; 200 m férfi vegyes: 12. 02:46.21; 100 m férfi pillangó: 12. 01:17.32; 50 m férfi pillangó: 8. 00:35.21; 100 m férfi hát: 4. 01:14.05; 200 m férfi pillangó: 2. 02:47.83.

Fekete Dániel (2017) 0-2-2

Időfutam

100 m férfi gyors: 3. 01:33.50; 100 m férfi hát: 2. 01:44.05; 50 m férfi gyors: 5. 00:40.89; 50 m férfi hát: 3. 00:48.21; 200 m férfi gyors: 2. 03:20.70.

Koncz Márton (2008) 0-0-1

400 m férfi gyors: 6. 04:19.65; 50 m férfi mell: 8. 00:33.43; 200 m férfi mell: 4. 02:31.85; 50 m férfi pillangó: 4. 00:26.99; 100 m férfi mell: 3. 01:10.85; 50 m férfi gyors: 7. 00:25.32.

Koncz Márk (2014) 1-3-0

400 m férfi gyors: 15. 05:32.33; 50 m férfi mell: 2. 00:39.21; 100 m férfi pillangó: 4. 01:30.44; 200 m férfi mell: 2. 03:08.60; 50 m férfi pillangó: 2. 00:37.77; 400 m férfi vegyes: 6. 06:13.00; 100 m férfi mell: 1. 01:28.21.

Kunos Vince (2014) 0-0-1

200 m férfi hát: 6. 02:59.99; 200 m férfi gyors: 7. 02:44.33; 100 m férfi hát: 3. 01:23.37; 50 m férfi gyors: 6. 00:34.36.

Nagy Borbála (2017) 0-0-0

Időfutam

200 m női vegyes: 4. 03:59.07; 100 m női gyors: 10. 01:51.10; 200 m női mell: 5. 04:21.00.

Nyári Hanna (2012) 2-1-3

400 m női gyors: 3. 04:59.44; 100 m női gyors: 1. 01:03.27; 200 m női mell: 1. 02:45.55; 200 m női gyors: 2. 02:18.38; 50 m női pillangó: 3. 00:31.61; 400 m női vegyes: 3. 05:28.97.

Nyári Hunor (2013) 0-0-2

400 m férfi gyors: 5. 04:56.40; 200 m férfi vegyes: 3. 02:31.58; 100 m férfi pillangó: 5. 01:12.86; 200 m férfi gyors: 9. 02:22.28; 400 m férfi vegyes: 4. 05:29.42; 100 m férfi mell: 3. 01:22.70;

Skotner Ágota (2014) 0-0-0

50 m női mell: 11. 00:46.88; 100 m női gyors: 21. 01:26.28; 100 m női pillangó: 9. 01:35.18; 200 m női gyors: 20. 03:02.86; 50 m női pillangó: 4. 00:41.10; 50 m női gyors: 16. 00:38.09;

Spisák Máté (2012) 2-3-1

400 m férfi gyors: 2. 04:43.72; 50 m férfi mell: 1. 00:35.75; 200 m férfi vegyes: 2. 02:30.41; 100 m férfi pillangó: 4. 01:08.67; 50 m férfi pillangó: 3. 00:33.50; 400 m férfi vegyes: 1. 05:09.67; 200 m férfi pillangó: 2. 02:30.13.

Szendrei Bende Botond (2011) 1-0-2

400 m férfi gyors: 22. 04:54.16; 100 m férfi gyors: 3. 01:01.58; 100 m férfi pillangó: 7. 01:09.09; 50 m férfi hát: 4. 00:33.31; 200 m férfi gyors: 8. 02:20.87; 100 m férfi hát: 3. 01:11.33; 100 m férfi mell: 1. 01:18.90.

Takács Lilla Dóra (2014) 0-0-0

400 m női gyors: 26. 05:45.48; 50 m női mell: 5. 00:42.49; 200 m női vegyes: 17. 03:08.69; 200 m női mell: 9. 03:19.30; 200 m női gyors: 17. 02:48.67; 100 m női mell: 5. 01:31.09; 50 m női gyors: 13. 00:35.95.

Torma Dániel (2014) 0-1-1

400 m férfi gyors: 19. 05:36.67; 200 m férfi hát: 4. 02:51.02; 200 m férfi vegyes: 4. 02:56.28; 200 m férfi gyors: 2. 02:32.94; 100 m férfi hát: 4. 01:23.43; 50 m férfi gyors: 3. 00:32.81.

Tóth Linda (2013) 0-0-2

200 m női hát: 3. 02:50.39; 50 m női mell: 3. 00:40.41; 200 m női vegyes: 6. 02:49.62; 50 m női pillangó: 7. 00:34.72; 100 m női hát: 7. 01:22.88; 100 m női mell: 7. 01:30.40.

Tóth Benedek (2016) 0-0-0

Időfutam

200 m férfi vegyes: 4. 04:04.03; 100 m férfi gyors: 7. 01:41.20; 100 m férfi hát: 9. 01:54.56; 200 m férfi hát: 5. 03:56.71; 50 m férfi gyors: 8. 00:41.26; 200 m férfi gyors: 7. 03:33.09.

Tóth-Bene Zille (2014) 0-0-0

200 m női hát: 11. 03:03.77; 100 m női gyors: 14. 01:17.46.

Udvardi-Molnár Eszter (2012) 2-2-1

400 m női gyors: 2. 04:54.8250 m női mell: 7. 00:43.90200 m női vegyes: 3. 02:41.35100 m női pillangó: 1. 01:08.99200 m női gyors: 6. 02:25.3950 m női pillangó: 2. 00:30.90200 m női pillangó: 1. 02:34.97

Udvarhelyi Lili (2015) 0-0-0

200 m női hát: 13. 03:44.31; 100 m női gyors: 25. 01:42.79; 200 m női vegyes: 20. 04:03.68; 50 m női pillangó: 6. 01:02.73; 100 m női hát: 15. 01:50.95; 100 m női mell: 9. 02:02.08; 50 m női gyors: 20. 00:46.63.

Udvarhelyi Tamás (2017) 0-0-2

Időfutam

50 m férfi mell: 4. 00:55.28; 100 m férfi gyors: 5. 01:42.91; 100 m férfi hát: 3. 01:50.96; 200 m férfi hát: 3. 03:51.53; 50 m férfi gyors: 9. 00:45.99; 100 m férfi mell: 6. 01:59.23; 200 m férfi gyors: 5. 03:38.08.

Forrás: BSC Úszás

Facebook

További híreink