27 érem és Decker Panni és Takács Barka nagy sikere Kecskeméten

Kecskeméten a fiatalabb korosztályunk vendégszerepelt és jó híréhez méltóan rengeteg, összesen 27 éremmel, közte 10 arannyal tért haza.

Összesen 30 klub 272 versenyzője indult a VII. Cikluszáró versenyen és a mieink végül a 6. helyen végeztek az éremtáblán: 10 arannyal, 5 ezüsttel és 12 bronzzal. A viadalon időfutamokat rendeztek, ezek alapján alakultak ki a végső sorrendek. Nem csak a Budaörs SC, hanem egész korosztálya legjobbja lett a 2017-ben született Decker Panni (a világbajnok, Eb-ezüst- és -bronzérmes vízilabdás fenomén, Decker Ádám kislánya), aki ahol elindult, ott nyerni is tudott. Négy aranyérmet szállított Budaörsre. Mellette Takács Barka Lilla is mindent vitt, ahol rajtkőre állt, három aranyat szerzett. Korosztályában természetesen ő is a legeredményesebb lett.

A további három másik „aranyosunk”: Kékesi Maja (ő is minden számában érmet nyert), Nagy Borbála és Udvarhelyi Tamás. A viadalon 17 versenyzőnk vett részt, közülük tizennégyen állhattak fel a dobogóra, ami óriási büszkeség, ahogy a többiek szereplésére is büszkék vagyunk. Rövidesen az Ausztriában vitézkedő, „idősebb” korosztály hétvégi eredményeiről is be fogunk számolni, mielőtt elkezdjük bontogatni az ajándékokat.

VII. Cikluszáró Úszóverseny, Kecskemét

Boczonádi Anabell (2015)

100 m női gyors: 13. – 01:42.16; 200 m női hát: 4. – 03:56.09; 100 m női mell: 6. – 02:23.39; 200 m női gyors: 6. – 03:43.16.

Decker Panni (2017)

100 m női hát: 1. – 01:27.39; 100 m női pillangó: 1. – 01:33.49; 200 m női hát: 1. – 03:07.11; 200 m női vegyes: 1. – 03:12.89.

Fekete Daniel (2017)

100 m férfi hát: 5. – 01:49.79; 100 m férfi gyors: 5. – 01:33.71; 200 m férfi hát: 2. – 03:55.64100 m férfi mell: 2. – 02:05.71.

Kékesi Maja (2011)

200 m női mell: 1. – 02:47.40; 100 m női gyors: 3. – 01:04.42; 100 m női mell: 3. – 01:21.32.

Koncz Márk (2014)

400 m férfi vegyes: 4. – 06:05.58; 200 m férfi mell: 4. – 03:15.45; 100 m férfi mell: 3. – 01:27.31200 m férfi vegyes: 3. – 02:53.43.

Kőrössy Botond (2012)

100 m férfi hát: 4. – 01:13.19; 100 m férfi gyors: 8. – 01:06.47; 200 m férfi hát: 4. – 02:38.86; 200 m férfi vegyes: 3. – 02:38.83.

Kőrössy Gréti (2014)

200 m női mell: 6. – 03:38.95; 100 m női gyors: 6. – 01:17.55; 100 m női mell: 7. – 01:45.73; 200 m női vegyes: 6. – 03:15.15

Kunos Vince (2014)

100 m férfi hát: 7. – 01:22.87; 100 m férfi gyors: 10. – 01:16.63; 200 m férfi hát: 3. – 03:00.46; 200 m férfi gyors: 5. – 02:47.27.

Nagy Borbála (2017)

200 m női mell: 1. – 04:20.94; 200 m női hát: 2. – 04:09.62; 100 m női mell: 6. – 02:11.97; 200 m női gyors: 4. – 04:02.75.

Skotner Ágota (2014)

400 m női gyors: 2. – 06:18.62; 100 m női hát: 7. – 01:38.40; 200 m női mell: 8. – 03:47.48; 200 m női hát: 5. – 03:28.34; 200 m női vegyes: 8. – 03:25.36.

Takács Barka Lilla (2015)

400 m női gyors: 1. – 05:39.55; 100 m női gyors: 1. – 01:14.48; 100 m női pillangó: 1. – 01:27.40.

Takács Lilla Dóra (2014)

200 m női mell: 3. – 03:11.70; 100 m női gyors: 7. – 01:19.96; 100 m női mell: 3. – 01:33.55; 200 m női vegyes: 4. – 03:06.43

Torma Dániel (2014)

400 m férfi gyors: 3. – 05:23.66; 100 m férfi hát: 5. – 01:21.68; 100 m férfi gyors: 7. – 01:12.73; 100 m férfi pillangó: 6. – 01:28.39; 200 m férfi vegyes: 5. – 02:55.80

Tóth Benedek (2016)

100 m férfi hát: 6. – 01:47.51; 100 m férfi gyors: 7. – 01:40.77; 100 m férfi mell: 7. – 02:03.65; 200 m férfi gyors: 3. – 03:34.08.

Tóth-Bene Zille (2014)

100 m női hát: 3. – 01:27.01; 100 m női gyors: 5. – 01:15.88; 200 m női hát: 3. – 03:04.93; 200 m női vegyes: 5. – 03:14.57.

Udvarhelyi Lili (2015)

100 m női hát: 7. – 01:48.75; 200 m női mell: 4. – 04:17.25; 200 m női gyors: 7. – 03:47.68.

Udvarhelyi Tamás (2017)

100 m férfi hát: 4. – 01:48.38; 100 m férfi gyors: 6. – 01:42.42; 100 m férfi mell: 1. – 01:57.74

200 m férfi gyors: 2. – 03:40.52.

Forrás: BSC Úszás

Facebook

További híreink